Az útvonal a Glocknerhaus-hoz ugyanarra haladt mint az első napon, így nagyon sok újdonságra nem kell számítani, a terep sokkal kedvesebb, mint a hegycsúcsra vezető útvonalon. Az egyetlen plusz tényező a sorozatterhelésből eredő fáradtság, erre érdemes ügyelni.
Indulás az Erzherzog hüttéből, már hágóvasban, kötélbe kötve. Első kihívás a Ködnitzkees felső szakasza, majd a meredekebb Glocknerleitl, végig behavazott, firnes terepen. Innen a via ferrata folytatódik, ami C/D nehézségű, a botokat érdemes a beszállónál hagyni. A ferrata kiszállójától meredek (60°-os) lejtő a Kleinglockner gerincig, a jégcsákány kell a stabil haladáshoz. A Kleinglockner UIAA II szintű mászóút, amin vasoszlopokat helyeztek
A Salmhüttéből északi irányban indultunk a jelölt túraösvényen. Ez elhaladt a régi Salmhütte romjai mellett, és ment tovább egészen a via ferrata lábáig, ami felvitt a Hochenwartscharte-hoz. Innen keleti irányban kellett továbbhaladni, hogy feljussunk az Erzherzog-Johannis hüttébe. Az ösvény jól volt jelölve az Ausztriában megszokott túrajelzéssel, amire szükség is van a szürke, sziklás terepen. A ferrata nem kifejezetten nehéz, de
A Grossglockner a maga 3798 méterével Ausztria legmagasabb csúcsa, ezért nem meglepő módon minden évben számtalan túrázó kísérli meg, hogy meghódítsa. A hegy a Hohen Tauern nemzeti parkban található, több híres vonulattal és csúccsal egyetemben (Ankogel, Grossvenediger, Granatspitze, stb.). A csúcsmászáshoz ugyanakkor nem árt, ha az ember megfelelő felszereléssel érkezik (hágóvas, jégcsákány, stb.), és azokat megfelelően tudja is használni.
Indulás a Glocknerhaus-ból (az eljutáshoz a Grossglockner Panorámautat kell használni, ami fizetős útszakasz), a 741-es túraösvényen nyugat felé, ez gyakorlatilag elvezet a Stüdlhüttéhez. A víztározó tó után érdemes figyelni, hogy ne térjünk le az Alpok-Adria ösvényre. A Stockerscharte-ig az út meredeken emelkedik, de innen nagyjából szintben halad. Az út kb. 4 óra hosszú, így a leutazás napján is meg lehet