Túra tulajdonságok
- Szint: 233 m fel, 735 m le
- Táv: 7,4 km
- Időtartam: 4:00 óra
- Nehézség: könnyű
Kivonat
Grossglockner negyedik nap
Reggel 5:00-kor keltünk, én speciel viszonylag kevés alvás után. Sajnos pont az ébresztőre sikerült mély álomba szenderülnöm, de ebben már nincsen semmi meglepő.
Az udvariasság fenntartása érdekében a zsákjainkat az alagsorban pakoltuk be, hogy ne ébresszünk fel nyolc másik embert. Nekem amúgy is kényelmesebb volt így, mert a cuccaim fele a szárítószobában pihent még. A vizesblokkban elintéztük a szükséges tennivalókat, aztán a maradék kajákból megreggeliztünk. Sajnos ekkorra a saját készítésű meggyes zabszeletem teljesen megadta magát a penésznek, de még volt 1 – 2 fehérjeszeletem és csokim.
Búcsúzásképpen még lőttünk egy közös képet a menedékház táblájával, aztán megindultunk lefelé. A sort most is Réka vezette, és hozta a stabil tempóját. Teljesen más volt így, terepfutócipőben mozogni, mint a nehéz klettersteig bakancsban. Az idő még hűvös volt, a többiek kabátba öltözve indultak neki az útnak, meg is lepődtek, hogy én milyen minimalista öltözékben jövök, de kb. 10 perc múlva kezdődött is a fölös ruhadarabok levétele.
Az Obere Stockerscharte-ig, tehát a 2500 m-es megállónkig egyenletesen haladtunk, itt már füves mezőkön. Mivel technikai nehézség nem nagyon adódott az ösvényen, és a tüdőnket sem kellett kiköpnünk a meredélyen, ezért volt lehetőségünk nézelődni és a tájban gyönyörködni. Az út nagyrészt eseménytelenül telt, az említett Stockerscharténál megálltunk egy rövid pihenőre, müzliszeletre és vízre.
Néhány szó a Kaprun erőműcsoportról
Az említett Stausee Margaritze egy erőműcsoport tagja, pontosabban annak felső szakaszi víztározója. Ez a Kaprun erőműcsoport, ami egyrészt képes 833 MW kapacitással villamos energiatermelésre, másrészt a túltermelések esetén 610 MW kapacitású szivattyús energiatárolásra. Az erőműcsoport három fokozatból áll, a felső fokozathoz tartozik a Margaritze és a Mooserboden Tározó, a főfokozathoz a Wasserfallboden tározó és végül a Klammsee erőmű. Érdekessége még, hogy a tározórendszerbe folyik be Ausztria legnagyobb gleccsere, a Pasterze vize is.
Innen az út meredeken tartott lefelé, és a háttérben megjelent a Stausee Margaritze víztározó és a Sandersee. Lefelé már egyszerűbb volt, mint ide jövet, de azért néhol jól jött a túrabot az egyensúlyozáshoz. Na meg azért bennünk volt három napnyi túrázás/mászás fáradtsága, úgyhogy nem kellett annyira rohannunk. A meredélyről leérve a lankás részen már kifejezetten kellemes volta a haladás, a víztározó mellett, mint idefelé is, már csak szintben haladtunk. Itt a kedves túratársaim úgy döntöttek, hogy még egyszer utoljára megmutatják nekem a Glockner csúcsát, a túrabotjaik segítségével, hogy még könnyebben észrevegyem azt. Nagyon örültem a kedvességüknek.
Amint átértünk a két gáton, következett az utunk utolsó, emelkedő szakasza, de mielőtt ebbe belevágtunk nekem mindenképpen le kellett mennem a vízpartra, hogy közelebbről is megszemléljem ezt a csodálatosan kék színű vizet. A közeli találkozás elég nagy csalódás volt, a tározó vize ugyanis tele volt a gleccserpatakok által felkapott hordalékkal, úgyhogy megállapítottam, hogy ennek a tónak is jól áll a távolság.
A kaptatóhoz nem azt az ösvényt választottuk, mint amin idefelé jöttünk, hanem egy alternatív, kicsit hosszabb, de cserében lankásabb kavicsos úton mentünk felfelé. Itt átbeszéltük, hogy ki mennyire élvezte a Dűnét és a Gyűrűk urát olvasni, aztán meg is érkeztünk a parkolóba, ahol előszedtük a maradék tiszta ruháinkat. Én csináltam egy komplett fürdést nedves törlőkendőkkel, és valamennyire felfrissülve vettem fel a tiszta cuccokat. Aztán rendezkedtünk még egy sort, és beültünk az autóba.
A hazaút egy fokkal oldottabb hangulatban telt, mint az ide vezető, első körben átbeszéltük az Alpok képződését és a különböző vetőket, aztán megismerkedtünk egymás zenei stílusával, és olyan klasszikusokkal, mint a Malacka és a Tahó, Kaleo, Dé:Nash, Krúbi, Yellow Spots stb., de lement az örök klasszikus, az I Want It That Way is. Illetve ami a legnagyobb pozitívum, hogy megállapodtunk, jövőre ugyanígy folytatjuk, egy kicsit nagyobb kihívással, a Monte Rosa körrel. Úgy legyen!
Összegzés
Összességében az utolsó napi túra nem tartogatott túl sok meglepetést, viszonylag kevés szintet mentünk felfelé és sokat lefelé, így hamar visszaértünk az autónkhoz, ez pont elég is volt levezetésnek az elmúlt három nap után. Hazafelé pedig suhantunk, és tervezgettük, hogy hová menjünk legközelebb.
