Túra tulajdonságok
- Szint: 280 m fel, 280 m le
- Táv: 3,8 km
- Időtartam: 1:30 óra
- Nehézség: közepes
Kivonat
Kazbek 4. nap, túra a Gergeti gleccserhez
Reggel 7 körül keltem, bár a hajnali órákat az álom és az ébrenlét határán töltöttem. Meglepő módon a sárga sátrunk világított, és a ponyvát elhúzva verőfényes napsütés csapott az arcomba. Ez elég érdekes kontraszt volt az előző naphoz képest, de a hegyekben azért nem szokatlan jelenség.
A reggelihez összegyűltünk a megszokott főzőhelyen (ami néhány kényelmesebb követ jelentett), és megtárgyaltuk mindenki egészségi állapotát (szerencsére senki nem volt rosszul, nem émelygett és nem mutatta a magashegyi betegség más tüneteit sem) és egyeztettük az este történteket. A többség vegyesen aludt, leginkább a két túravezetőnk viselte rosszul az éjszakát, mert az ő sátruk beázott és mindenük átnedvesedett.
Mivel az idő kiváló volt, egyszerű pulóverben is kint lehetett lenni, ezért Andrisék úgy döntöttek, hogy aznap megcsináljuk az akklimatizációs túránkat, aztán eldöntik, hogy mi legyen a másnapi csúcstámadással. Úgyhogy gyorsan megreggeliztünk, kávéztunk-teáztunk, vizet szűrtünk az útra, aztán megindultunk a gleccser felé.
A terep vegyesen indult, eleinte inkább sziklás-törmelékes volt hófoltokkal, aztán a hó mennyisége fokozatosan növekedett. Az ösvény meredekségével sem volt probléma, viszonylag lankásan mentünk felfelé. Út közben elhaladtunk néhány nagyobb sziklatömb és egy kicsivel magasabban fekvő (kb. 100 m szinttel feljebb) táborhely mellett, ami még nomádabbnak tűnt, mint az alaptáborunk.
A túra során az akklimatizáció mellett több tesztet is csináltattak velünk a szervezőink, hogy megállapítsák, ki az, akit fel mernek vinni másnap a csúcsra, és ki az, akinek biztonságosabb a táborban maradnia. Az első teszt a tempóról és a lépésbiztonságról szólt, ehhez Ádám nemes egyszerűséggel beállt a csapat élére és maga mögé állította azt, akire éppen kíváncsi volt.
Éppen rajtam volt a sor a menetgyakorlatban, amikor egyszer csak egy nagy puffanást hallottam magam mögül, amit egy jajkiáltás követett. Barbi benézett egy lépést, és térddel előre egy kőre sikerült érkeznie. Ezután jött a pánik, hogy ez nagy esés volt, tuti valami komolyabb baj lesz, minimum eltörte a térdkalácsát. Aztán sikerült egy kicsit megnyugodnia és csinált egy gyors öndiagnózist. Kiderült, hogy nagyrészt felületi sérülésről van szó és egy kis zúzódásról, ez nem fogja meggátolni abban, hogy másnap meghódítsa a Kazbeket. Mehettünk tovább, Barbi óvatosan, de bírni fogja.
Néhány kisebb megálló után elértük a gleccser szélét, ahol jött a következő próbatétel: mindenki kapott öt percet, hogy szakszerűen felcsatolja a hágóvasát és elővegye a jégcsákányát. Akinek nem sikerül, az bukta a másnapi csúcstámadását. Ez egy kicsit szigorú elvárásnak tűnhet, de másnap hajnalban a mínusz tíz fokban minden fölöslegesen eltöltött perc közelebb vitt a hipotermiához, ami nem játék.
Szerencsére a vizsgán mindenki átment és gyalogolhattunk tovább hágóvasban. Sajnos ez csak néhány száz méterig tartott, mert az idő elkezdett romlani, a völgy felől érkezett egy ronda szürke felhő.
Nem sokkal később megtartottuk az utolsó tesztet, ahol mindenkinek meg kellett mutatnia, hogyan tud kicsúszást megfékezni. Ez legkésőbb a harmadik próbálkozásra mindenkinek ment, Gábor és Barbi egy kicsit bizonytalankodtak (Gábor eddig csak a Kékest látta, azt is csak fotón, úgyhogy nem teljesen érthetetlen a dolog), de végül lehozták a dolgot, ahogy mindenki más is.
Innen lefelé egyenes volt az út, nem sokkal később leértünk a gleccserről és vehettük le a hágóvasakat, aztán a táborba már mindenki a saját tempójában mehetett. A csoport eléggé szétszakadozott, a hegyről a két csataló, Attila és Gábor diktálta az iramot, utánuk jöttem én, mögöttem Barbi, Dorka, Isti, Robi egy kupacban, a végén a két túravezető Józsival.
Lent maradt a szokásos ejtőzés, kávéztunk és ittuk Gábor helyi teáját, ami kiváló választás volt a részéről. Persze ehhez társult a szokásos dumálás és később a tábori liózott kaja. A mai menü sem volt rossz, decathlonos currys csirke. A kajálás örömeit sajnos nem minden csapattag élvezhette maradéktalanul, Atinak a mai napra jött ki az, ami az én második estémet elrontotta. Az orvosaink őt is ellátták a megfelelő gyógyszerekkel, aztán bizakodtunk, hogy másnapra jobban lesz.
A túravezetőink közben eltűntek egy rövid diskurzusra, majd előkerültek a döntéssel: jó az idő, másnap megkíséreljük a csúcstámadást. Király!
Nem sokkal később meg is lett a felosztás, a terv szerint két csoport indult: az első Ádám vezetésével 1:30-kor, a második Andrissal 2:30-kor. Ádámhoz került Dorka, Gábor, Isti, Andrishoz pedig Ati, Robi és én. A túravezetőink úgy döntöttek, hogy az aznapi és előző napi tesztek alapján nem tudják vállalni, hogy Józsi is feljöjjön velünk, mert nem tudná időben megjárni a csúcsot. Ez egy elég kellemetlen szituáció, hiszen mindenki azért jött, hogy csúcsot másszon, de Józsi jól fogadta az őszinte kritikát, és úgy döntött, hogy keres egy alternatív programot a következő napra.
Na de kimaradt még egy csapattag, aki nem lett besorolva: Barbi. Neki egy kicsit trükkösebb volt a helyzete, mert ő a saját tempója szerint mindkét csapatba kerülhetett volna, ezért Andrisék rábízták a döntés meghozását. Ezzel hatalmas dilemma elé állították és nagyjából 2 – 3 órán át rágódhatott és interjúvolhatta a csapattársait, hogy hogyan is döntsön. Végül arra jutott, hogy marad Ádám csapatában, ahová eredetileg került volna, lesz, ami lesz.
Innen már nem sok teendőnk maradt, amennyire lehetett, felkészültünk a reggeli útra, összepakoltuk a hátizsákjainkat, szűrtünk vizet, aki tudott még kajált egyet, aztán legkésőbb este nyolc körül mindenki eltette magát másnapra, hogy legalább néhány órát tudjon aludni.
Összegzés
Az akklimatizációs túrán végre jobban voltam, nem volt problémám az emésztésemmel, ami drasztikusan növelte a közérzetemet is. A gyaloglás nem volt hosszú és különösebben megerőltető sem, köszönhetően a vihar közeledésének, de örültem, hogy végre volt hágóvas is a lábamon és gyakorolhattam egy kicsit a kicsúszás megfékezést. De az este nagy részét így is az az izgalom töltötte ki, hogy másnap mehetünk a csúcsra!
