Túra tulajdonságok
- Szint: 80 m fel, 80 m le
- Táv: 3,4 km
- Időtartam: 1:00 óra
- Nehézség: könnyű
Kivonat
Kazbek 2. nap, Truso völgy
Annyira jól aludtam. Sokat és mélyen. Az ágyam kiváló, pedig kicsit lehasználtnak nézett ki, de a matrac díjnyertes. Az ágy mellé állított víz kevés volt, dehidratálva ébredtem (biztos a bor és a chacha). A reggeli vécézéshez kicsit sokan voltunk, és az sem segített, hogy előtte zuhanytálcaként használtuk az egész fürdőt. Ekkor jött meg a felismerés, hogy be kell szereznem egy papucsot, ha jót akarok magamnak. Ja, és időnként egyszerűen nem volt víz, ami komoly meglepetéseket tud okozni.
A reggeli 9-kor kezdődött, az alap svédasztalos felhozatalt kaptuk: virslit, tükörtojást, felvágottat, kenyeret, kavarós kávét. Az egyetlen meglepetés a főtt hajdina volt, ami a tojás-virsli mellé nem is esett rosszul. Reggeli után irány a bolt vizet venni, mert a helyi csapvizet a túravezetőink nem javasolták fogyasztásra. Az első kis kutricát kifosztottuk, aztán találtunk egy Spart, ahol megvettük az esszenciális édességeket, felvágottakat (a grúz kolbász nagyon jó), vécépapírt stb. A csapat egy része pedig elment eredti grúz kenyeret venni a helyi pékségbe, amit csak nagy nehezen adtak ki nekik. Úgy látszik, a helyi lakosoknak tartogatták a pékárukat.
Bevásárlás után gyorsan átöltöztünk túracuccba és gyülekeztünk a szállás előtt. A mai napra előre lett hozva a három nappal később esedékes levezető túra, a Truso-völgybe. Itt a terv szerint megnéztük az Abano-tavat, ami a feltörő gázoknak köszönhetően folyamatosan pezsgésben van, a Tergi-folyó kristályos lerakódásait és Keterisi lerombolt városát. Mindezt az orosz határtól néhány kilométerre, úgyhogy izgalmas napnak néztünk elébe.
A Truso völgy
A Truso-völgy Grúzia hányattatott sorsú területei közé tartozik. A vidék évszázadokon át grúz fennhatóság alatt állt, de a szovjet időszak alatt a vidék főleg oszétokból álló lakossága Észak-Oszétia tagköztársaságba szivárgott. A folyamat a Szovjetunió felbomlásával felgyorsult. A terület grúz-orosz-oszét konfliktus egyik színtere volt a 2008-as háború során, ami rányomta a bélyegét a hely sorsára, így ma már csak minimálisan lakják.
A geopolitikai helyzettől eltekintve a Truso-völgy egyedi szépséget képvisel Grúziában. Itt számos ásványi forrás tör fel a víz alól, amik bámulatos színekre képesek festeni a felszíni kőzeteket. A völgyben ered a Tergi (Terek) folyó, a Kaukázus egyik fontos vízi erőforrása, amit a Zilgahokh hegység gleccserei táplálnak. A Tergi felső folyásánál található a 3150 méter magasan fekvő Truso hágó.
A szállás előtt már ott állt a két jobbkormányos Mitsubishi Delica, a helyi mindent elbíró öszvér-járgány, a kötelezően szakállas, nagyhasú grúz sofőrökkel, akik idegen nyelvként csak az oroszt ismerték. No para, Dorka beszél oroszul, majd ő fog tolmácsolni (aminek nagyon örült).
A túrázáshoz az előző napi völgyi úton mentünk visszafelé, majd Almasiani településnél letértünk egy földútra, ami a Truso völgybe vezetett. A Delica-k jól vették az akadályokat, még a méteres homokbuckákon is átrobogtak, úgyhogy néha kicsit hullámvasút érzésem volt a hátsó ülésen, de ezen a vezetéskultúrán nem érdemes fennakadni. Kb. 20 perc autózás után elérkeztünk egy patak melletti „parkolóhoz”, itt kitessékeltek minket a furgonokból és indulhatott a séta.
A kezdeti meredek lépcső (amit egyébként használt autógumikból raktak össze) mindenkit meglepett, és lihegve, kifulladva érkeztünk fel a tetejére. Ez nem tűnt annyira jó előjelnek közvetlenül egy 5000 méteres csúcs megmászása előtt. Na mindegy.
A kaptató után az ösvény nagyrészt szintben haladt és mi kb. 700 méter múlva értük el az Abano-tavat. Ez elég jól nézett ki, egy vörös patak folyt ki belőle és folyamatosan pezsgett a szén-dioxidtól (ami a tó alatti karbonátos kőzetből került a felfakadó forrásvízbe). Ami meglepő volt, hogy az egész vízfelület nagyon kicsi, a tó maximum 8 méter lehetett keresztben. Itt gyönyörködtünk egy sort, lőttünk pár fotót és indultunk tovább Keterisibe.
Az ösvény nem sokat változott, néhol vizesebb terepen kellett átvágnunk, de nagyrészt még mindig szintben mentünk. A tájat nagyrészt fű és kavics borította, és elvétve akadt egy-két legelésző tehén, kevesebb, mint az autóúton.
A városhoz körülbelül 2 km-t kellett sétálnunk, de a kőtornyokat már messziről megláttuk. Maguk a romok nem tettek rám mély benyomást, de tökéletesen szemléltették Grúziát: gyönyörű táj, tehenek és birkák mindenhol, hozzá lerombolt épületek és az ázsiai mentalitás megnyilvánulásai.
A városból kifelé leballagtunk a dombról, átkeltünk a Tergin egy csodás állapotú vashíd segítségével, aminek a túloldalán már vártak a Delicák. A visszaút ugyanolyan szép és veszélyes volt, mint az odavezető.
A szálláson ejtőztünk egyet, ki-ki átöltözött, zuhanyzott, aztán kötelező programként méretre állítottuk a hágóvasainkat, hogy ezzel ne a hegyen kelljen szórakozni, és élesben már mindenki 5 perc alatt képes legyen felcsatolni. Közben hallgattuk Andris és Ádám sztorijait a hátterükről és a korábbi utazásaikról.
Ezután ismét futottunk egy boltos kört, most már tényleg a csúcstámadásra készülve. Sajnos kenyeret nem kaptunk, azt vagy lerabolták, vagy eldugták, mindenesetre nekünk nem adtak. Hogy egy kicsit feltöltődjünk hárman beugrottunk egy helyi kiskávézóba három presszóért, és ezzel halálra rémítettük a grúz eladót. Végül nonverbális kommunikációval sikerült vele közölnünk a kérésünket, és nyugodtan magunkba szívhattuk az éltető koffeint.
Míg mi bent a kávénkat iszogattuk kint Isti kiszúrt egy dinnyeárust, és vett is egy tisztességes, tizenhét kilós példányt, azzal a felkiáltással, hogy az milyen finom is lesz, ha behűtjük. Úgyhogy a szálláshoz vezető emelkedőn neki megvolt a tréningje a másnapi túrára.
Este ismét a Cafe 5047 étteremben kötöttünk ki, nyertes csapaton ne változtass alapon. A társasági témák között az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően a kelet-magyarországi Petőfi Sándor is előkerült, de az est alapvetően jól telt. Menünek én egy helyi paradicsomlevest kértem, sertés barbecue-val és zöld salátával, de azért a közös chinkaliból is fogyasztottam. Valószínűleg ez okozta a vesztemet.
Hazaúton beugrottunk még egyszer a pékségbe, szerencsére most éppen volt kenyér, úgyhogy vettünk is vagy tízet, letoltam még egy kört a Sparban (a gumicukor kimaradt). Hazafelé az út elég vidám volt, két kutya kísért minket és közben önfeledten játszottak, ami sok derültségre adott okot.
Viszont a vidámság nem maradt velem az éjszakára, iszonyatosan megindult a gyomrom, és hajnali 3 körül legalább egy fél órát a WC-n töltöttem, ennek megfelelően nem is aludtam túl sokat. Az összes létező tápanyag távozott a szervezetemből, ami kifejezetten jó indítás az alaptábori túra előtt.
Összegzés
A Truso völgy és Keterisi városa egy érdekes színfoltja volt Grúziának. A völgy csodaszép, de távol áll az Alpokban megszokott rendezettségtől és tisztaságtól és hűen visszaadja az ország életszínvonalát. Az Abano tó szintén egy egyedi jelenség, mindenképpen megéri megnézni és úgy, hogy a Delica-t nem szabad kihagyni, az mindenképpen kell az élményhez.
