GR 20 2. Nap

Kivonat

Reggel kelés 6:00-kor, indulás Vizzavonából 7:30-kor. Az ösvény eleje nem nehéz és erdős terepen halad, ami 1550 méteres magasságig tart. Innen egy bozótos réten kell továbbmenni az első mérföldkőig, az 1640 méteren található Bocca Palmente hágóig. A túraút innen ereszkedésbe kezd és elhalad a Bergeries d'Alzeta menedékház mellett, keresztezve több kisebb patakot. A Bergeries de Scarpacceghje-nél a terep sziklásabb és élesebben halad felfelé, hogy az utolsó 200 méter szintet szintén meredeken ereszkedve kelljen megtenni a Gite U Fugone-ig.

GR 20 2. nap, Vizzavona - Capannelle

Túra tulajdonságok

Reggel 6-kor keltünk, ekkorra már a tábor nagy része indulófélben volt (ők hozzászoktak, hogy korán keljenek, mert a nagy hőség a hegyek tetején hátráltatta a haladást). Összerámoltunk, aztán bepróbálkoztunk a mogorva bácsinál egy kávéval, mert hivatalosan azt csak 7-től lehetett kérni, de ő egy kis zsörtölődés után megszánt minket. Itt speciel hosszú kávét kaptunk kevés tejjel.

Reggel a szokásos pakolás és készülődés után csináltam még pár fotót a Monte D’Oro-ról, amit a GR20 túrázóinak le kell gyűrniük, mielőtt beérnének Vizzavonába.

Az ösvény egy rövid aszfaltozott szakasz után szélesen, sűrű erdős terepen indult, nem is volt szükségünk naptejre. A növénytakarót alapvetően fenyvesek és lombhullató fák alkották, a talaj pedig földes-kavicsos és sima volt. Az út eleje a Signora di a Furesta kápolna mellett ment el, ami kiválóan alkalmas lenne egy found footage típusú horrorfilm forgatási helyszínének.

Az erdős szakaszból nagyjából 6,5 km után, 1550 m magasságban jöttünk ki, és tartottunk egy pihenőt, hogy lekenjük magunkat naptejjel, mert napsütésből nem volt hiány, és hogy együnk egy-két falatot. A közeli L’ochju Piattu forrásnál a kulacsainkat is meg tudtuk tölteni jéghideg forrásvízzel. A táj itt teljesen átment füves domboldalba, amit néhol bokrok szakítottak meg. Itt jött a nagy felismerés, hogy az ősz már bizony itt van, mert a lentebbi, lombhullató fák már sárgállottak-vöröslöttek.

A megállónkból már sem szintben, sem távolságban nem volt messze a következő mérföldkő, a Bocca Palmente-hágó 1640 méteren, ahonnan kitárult a táj délre is, megpillantottuk a Tirrén-tengert és a keletre eső hegyvonulatokat, fölöttünk pedig a Punta di Zorpit, ami 1931 méterrel magasodott a tengerszint fölé. Tipikusan festményekre illő látvány, az egymást követő gerincek a kék egyre világosabb árnyalataiban játszottak.

Innen az ösvény lefelé vitt minket, egészen a Bergeries d’Alzeta-ig, egy aranyosan kinéző, de valószínűleg minimális komfortot biztosító menedékházig. Később az útikönyv rá is erősített a feltételezésemre, ugyanis a hütte már régóta üresen áll, a környékét leginkább csak piknikezésre ajánlják.

Az út ezután nagyrészt szintben haladt, és rengeteg forrást és vízesést keresztezett. Az egyiknél, a Ruisseau de Lattineta-nál tartottunk is egy gyors kajaszünetet kolbásszal, maradék bagettel és magkeverékkel. Alattunk nem sokkal egy német túrázócsoport tagjai kihasználták a jó időt, és a természet alkotta medencékben fürdőztek. Nekem elég volt térdig mennem a vízbe, hogy egy kicsit felfrissítsem a lábaimat, a komolyabb fürdőzést még tartogattam a következő napokra.

A következő mérföldkövünk egy másik elhagyatott menedékháznál, a Bergeries de Scarpacceghje-nél volt, ahova sziklásabb, mászósabb terepen kellett feljutnunk, ráadásul több kidőlt fa is keresztezte az ide vezető ösvényt. A kilátás viszont nagyon szép volt, látszott a Punta dell’Oriente 2112 m-es tömbje, ami a Capanelle fölötti látképet is leuralja.

A napi túránkat eddig nem éreztük megterhelőnek, ráadásul a menedékházunk sem volt már messze, de az ösvény tartogatott számunkra még egy meglepetést. Az utolsó egy kilométerünkön közel 200 m szintet kellett még megtennünk, ennek egy részét egy meredek, sziklás kaptatón. Ráadásul felérve megpillantottam egy aszfaltozott utat, és úgy gondoltam, hogy úgyis arra fog vinni a kijelölt út is, úgyhogy miért ne rövidítsünk? Azért, például, hogy ne egy sziklaomlásos szakaszon kelljen leereszkednünk… De szerencsére a példánkat az utánunk jövő brit család is követte, úgyhogy legalább nem magányosan voltunk ostobák.

A menedékházba, a Rifugio Gite u Fugone-ba 13:40-körül érkeztünk be. A köd éppen ekkor kezdett leszállni a völgyre, úgyhogy tökéletes volt az időzítés.

A bejelentkezés gyorsan ment, szerencsére a pultosunk tökéletes angolsággal beszélt, és hamar megkaptuk a szállásunk kulcsait. Az előttünk álló vegán nő egy kicsit talán próbára tette az idegeit, de jól kezelte a szituációt, mivel a következő beszélgetés zajlott le közöttük:

So you don’t eat meat. Do you want eggs for dinner?
No, I don’t eat eggs, I am vegan.
Than we can serve some cheese or fish.
No, I am vegan. I don’t eat eggs, cheese, dairy, fish, meat, etc.
Okay, what about mushrooms?
I don’t like mushrooms.
Hmm. That will be tough. We can prepare you a salad.
That works.
Voilá!

A szállás szép és rendezett volt, bár mi az egyes számú faházban kaptunk egy emeletes ágyat és jobban örültünk volna, ha a kőházban szállásolnak el. De legalább nem egy sátor. Hálótársaként egy öt fős brit család csatlakozott hozzánk, akiknek Fanni és én is örültem, mert legalább az ő nyelvüket értettük. Az ágyakat elfoglaltuk, a bakancsainkat kiraktuk szellőzni, és elmentünk zuhanyozni és mosni.

A zuhanynál természetesen hosszú volt a sor, nekem már csak langyos víz jutott. A mosásnál szerencsénk volt, hogy nem tudunk franciául, mert mire már majdnem végeztünk a ruháinkkal, akkor jött oda egy francia nő, hogy amúgy ott a felirat a falon, miszerint itt nem szabad mosni. De láthatóan annyira őt sem zavarta a dolog, csak gondolta, szól.

A délutánt ücsörgéssel és teázgatással töltöttük a menedékház teraszán, még egy pakli kártya is előkerült. Az előző este óta az a gondolat motoszkált a fejünkben, hogy biztosan jól döntöttünk-e, és nem kellett volna az elejéről kezdeni az ösvényt? Erre az érzésre csak ráerősített, hogy az aznapi túránk sem volt annyira megterhelő. De persze maradtunk abban, hogy úgy folytatjuk, ahogy elterveztük, mert túl sok időt és energiát venne el az átszervezés.

Az idő közben egyre hidegebbre és felhősebbre váltott, estére utolért minket a vihar. Először csak csepergett az eső, de ez már elég volt ahhoz, hogy a száradó cuccainkat és a cipőinket be kelljen szedni. Aztán szépen lassan átváltott stabil, áztató esőbe, ami nem igazán akart elállni. Emiatt persze mindenki vagy a hálóhelyén, vagy az étteremben gyűlt össze és tisztességes alapzajt generált.

Az esős idő arra is alkalmat adott, hogy megtervezzük a másnapi túránkat, a GR20 11. szakaszát. Persze egy előre meghatározott túraösvényen túl sok tervezgetés nem szokott lenni, gyakorlatilag egy döntést kellett hoznunk, hogy az útvonal „A”, normál változatát, vagy a „B” variánst tegyük meg. A normál út kevesebb szinttel és távval működött, viszont a „B” variáns felmegy a Punta Bacinello csúcsra (csúcson még nem voltunk és éheztük a kilátást, pár nappal később ez egy kicsit átalakult) és utána érinti a Pozzi tavakat, amik gyönyörűnek ígérkeztek (a Pozzi tavak egy platón helyezkednek el, ahol a vízfolyások több medencét hoztak létre a hegyoldalban, a füves rétek között).

A foglalásunkhoz vacsora is járt (ezt még az e-mailben kellett egyeztetni) és szerencsére elég kiadós mennyiséget kaptunk. A menü teljes értékű volt, adtak egy adag minestrone-szerű levest, húsgolyót rizzsel és desszertnek választhattunk sajtot vagy gesztenyés sütit.

A gesztenye és Korzika viszonya

Korzika területén több évszázados hagyománya van a gesztenye fogyasztásnak, mivel a sziget klímája, a jó minőségű talaj és a megfelelő magasság ideális kombinációja van jelen a növény termesztéséhez. Ínséges időkben a gesztenye megfelelő helyettesítője volt a gabonaféléknek, így a vidék lakossága elkerülhette az éhezést.

A gesztenye fogyasztási kultúrához hozzájárul annak sokoldalú felhasználása is, általában lisztté őrlik és süteményeket, kenyeret és „lekvárt” készítenek belőle, de extrém felhasználása a gesztenyesör főzés. A szigetre látogatóknak kötelező legalább egy gesztenyés süteményt elmajszolniuk, hogy teljesen átérezzék Korzika szellemét.

Forrás: visit-corsica.com

Vacsi közben összehaverkodtunk egy öt fős brit társasággal, akik önkéntes túraszervezetként rengeteg helyen jártak, többek között a Mont Blanc kört tették meg, voltak a Skót Bath túrán, a Lake District-en, a Toubkalon, és még egy rakás másik helyen. Úgyhogy a vacsora után mindenki felszerelkezett még egy-egy itallal és fél tízig lazán eldumáltuk az időt, meglepő módon főleg a túrázásról.

A vacsora után maradtak a szokásos esti teendők, kicsit megbonyolítva azzal, hogy a faházunkból át kellett szaladnunk a kőházba, ha a vizesblokkra volt szükségünk. Az este sem telt teljesen eseménytelenül, az stabil esőből óriási vihar kerekedett, a faházunk be is ázott, szerencsére Fanni időben észrevette, hogy a cuccainkra csepeg a víz. Ezt leszámítva én egész jól aludtam, ami Fanniról nem igazán volt elmondható.

Összegzés

Az első túranapunk a GR20-on kifejezetten jól sikerült, nem volt különösebben megterhelő és az időjárás is kegyes volt hozzánk. A táj változatossága már itt is szembetűnő volt, pedig csak 14 kilométert mentünk. A szállásunk rendben volt, a kaja első osztályú, de az éjjeli vihar és a faházikó beázása annyira nem esett jól.